Hajdú Steve színész

- Nem tartoztam a jótanulók közé. Volt olyan középiskolás évem, hogy hét-nyolc tantárgyból is megbuktam. Ekkor tanácsolták nekem,  hogy legyen belőlem színész, mert ebben a szakmában fél évben egyszer megengedett a „bukás”. Rossztanulóságom mellett nagyon pimasz is voltam. Előfordult, hogy amikor felszólítottak felelni, én csak annyit mondtam: nyugodtan írják be az egyest, sőt írjanak be kettőt, így  nem töltik fölöslegesen az időt a következő órán. Bár rettegtem a tanáraimtól, de szerettem őket. Nem haragszom rájuk a sok bukásért. Az ő helyükben én is ugyanezt tettem volna.
- Szüleid, hogyan reagáltak az iskolai teljesítményedre?
- Nem tudom, miért, de bíztak bennem. Nagyon sajnáltam őket. Édesanyám járt a szülőértekezletekre. Tudtam, hogy ha hat órakor kezdődik a szülői, akkor ő hétkor már otthon lehet. Hét óra előtt öt percel odatettem az összes tankönyvet az íróasztalomra és úgy csináltam, mintha nagyon tanulnék. Aztán hallottam is, hogy a zárban  csörög a kulcs, édesanyám lassan és szipogva megérkezik. Minden erejét összeszedve nyitott a szobámba. Én fogadkoztam, hogy ezentúl rendesen tanulok,  nézze meg, hogy most is az asztalomon vannak a könyvek, csak nyugodjon meg. Hitt nekem, de az első nap után folytatódott minden előlről.
- Szüleid, hogyan fogadták, hogy színészi pályára szeretnél lépni?
- Nagyon örültek. Tanulmányaim miatt más felsőoktatásba nem vettek volna fel. Esélyem sem volt. A színművészetin pedig nem az osztályzatok számítottak. Örültek, hogy legalább van célom.
- Második jelentkezés után kerültél be a színművészetire...
- Így van. Előtte Veszprémben, a Petőfi Színházban stúdióztam. Debrecenből elszakadva Veszprémbe kerülni, nagyon jó érzés volt. Az egy év, egyetlen boldog nap volt számomra. Megtanultam az életben-maradást. Ha otthon maradok és rám tör az éhség, csak benyúlok a hűtőbe és válogatok, mit is egyek. Ha pénzre van szükségem, a szüleim adnak. A távollét önálóságra nevelt. Szüleim nagyon büszkék voltak rám. Hittek bennem és ez erőt adott.
FICSÓRI ERIKA